BÁLINT ÁGNES

HOLDVILÁGTÉSZTA

 

A kis Sanyi édesanyja beteg lett, kórházba kellett vinni. A fiucskát elküldték a nagymamához.

Nagymama egész nap tett-vett, serénykedett, Sanyika pedig a kertben játszott egy piros labdával,egy fakarikával és egy ugrálókötéllel. Sok öröme nem telt a játékban, mert itt az idegen faluban nem voltak barátai.

Egyik este játékait a kertben felejtette. Vacsora után kiment összeszedni. Szép fehér holdfény volt. A kisfiúnak kedve szottyant még egy kicsit hintázni. Ellökte magát a földtől, s egykettőre magasba lendült. Csodálkozva látta, hogy a hold az égen szintén vele együtt lendül előre-hátra.

- Ha én hintázom, hintázik a hold is! - állapította meg. - Vajjon, ha kötélen ugrálok, ugrál-e velem?

Leszállt a hintáról, és hajtani kezdte az ugrálókötelet. Az égre nézve látta, hogy a hold is ugrál föl meg le, föl meg le. Ezután karikázni kezdett, mert kiváncsi volt, tud-e a hold szaladni? Ó, hát a hold az égen éppen olyan gyorsan gurult, mint a karika a kert útjain.

Másnap este labdáztak. Sanyi jó magasra felhajította a labdát, a hold meg mindannyiszor visszadobta. Sanyi meg is dícsérte ügyességéért.

A hold jó pajtás volt. Nem unt bele az ugrálásba, és nem ült félre pihenni a kéményre. Sanyinak csak az nem tetszett, hogy napról napra később jelent meg az égen.

- Látod, most már csak öt percig játszhatunk - duzzogott, - mert kilenc órakor le kell feküdnöm. Nem tudnál máskor korábban jönni?

Másnap azonban hiába várta a holdat. Sötétben maradt a kert. Kilenc órakor a kisfiú szomorúan ment aludni. Vetkőzés közben elpanaszolta nagymamának, hogy a hold becsapta, nem jött el játszani.

Éjszaka nagy világosságra ébredt. Kidörgölte szeméből az álmot, és meglátta a holdat, amint az ablakpárkányon ugrált a zöldfonású kötéllel. Vékony lábacskái csetlettek, botlottak.

- Mi történt veled? - kérdezte a kisfiú. - Olyan sovány vagy, mint a kifli, amit uzsonnára ettem. Megártott, hogy olyan sokat ugráltunk és futkostunk együtt?

- Ó dehogy! - válaszolt a sovány, görnyedt holdacska. - Mostanában sok dolgom van, azért is nem értem rá este korábban jönni. Erdőntúli házacskámat minden hónapban ki kell meszelnem. A felhőfüggönyök is borzasztó hamar elpiszkolódnak, ki kellett őket mosnom. És ha látnád, mennyi kerek sajt szárad kamrám polcain, megértenéd, miért nem értem rá mostanában veled játszani. Még a Holdújságot olvasni sem volt időm. Most azonban már elvégeztem minden munkát, és majd meglátod, napról-napra gömbölyübb leszek.

- Mit eszel te tulajdonképpen? - kiváncsiskodott a kisfiú.

- Ó, még azt sem tudod? Hát holdvilág-tésztát. Tudod, olyan kis félholdalakú sütemények.

- Ó az finom, ismerem! - kiáltott Sanyika. - Aranysárgák, tetejükre porcukrot hintenek. Édesanyám szokott olyat sütni születésnapomra. De most beteg, és nem süthet, pedig holnap lesz a születésnapom!

Ezen annyira elbúsult, hogy pityeregni kezdett. Arcocskáját a párnába fúrta, és addig sirdogált, míg el nem elaudt.

Mikor másnap reggel felébredt, az ablakpárkányon nagy tál aranysárga holdvilág-tésztát talált.

- Nagymama, Nagymama - Nézd, anyukám helyett a hold sütött nekem holdvilág-tésztát! És milyen sokat! Egyedül nem is bírom megenni!

- Ha akarod, délután meghívom az utcabéli gyerekeket születésnapi uzsonnára -mondta Nagymama. - Nem mondom, a hold jó pajtás, tiszta, rendes, de azért az igazi kisfiúkat és kislányokat mégis inkább szeretem körülötted látni.

Délután vidám gyerekzsivaj verte fel a kertet. Szállt a hinta, repült a labda, fogyott a kakaó, a kalács, de legjobban fogyott a holdvilág-tészta.. Sanyika ugyanis unos-untalan körülhordozta a nagy, kerek tálat, és kínálgatta új barátait: "Tessék, vegyetek, ezt maga a hold sütötte születésnapomra!"

- Igazán? - álmélkodtak a gyerekek. - Azt gondoltuk, nagymamád sütötte!

- Hát az is lehet - mondta Sanyika eltűnődve. - De akár ő sütötte, akár a hold, majdnem olyan finom, mintha anyukám sütötte volna!