A rádió változatot elmondja: Zolnay Zsuzsa
|
A játékboltban, ahol pályafutásom kezdődött, volt egy óriási nagy mackó. Akkora, mint egy tíz éves gyerek. Nem is fért el a polcon, a hintalovak mellé állították, és aki csak belépett a boltba, mindenki azonnal észrevette. Engem bezzeg senki sem vett észre, mert én kicsi voltam. A legkisebb mackó a játékboltban. A bársonycicák, tigrisek és nyuszik mögött lapultam a polcon és nagyon irigyeltem a nagy mackót. Talán még most is ott kuksolnék elfeledve, ha egy napon át nem rendezik a kirakatot. A kissé már poros babakocsikat, napszítta ruhájú babákat, társasjátékokat beszedték, és csupa új játékot raktak ki, labdákat, építőket, lombfűrészkészleteket, autókat. A legszebb piros játékautó a kirakat közepébe került. - Ültessünk valami babát a volánhoz. – mondta az egyik eladó – Úgy még jobban fog mutatni az autó. - Ne babát, hanem mackót. – mondta a főnök. – A babák nagyon merevek. Ahány játékmackó csak volt a játékboltban az mind elkezdett nyújtózkodni, hogy őt válasszák. De még az óriás mackó is ágaskodott a hintalovak között, pedig ő bele sem fért volna a piros autóba. Az eladók sorra próbálgatták a polcokon lévő mackókat, de mindegyik túl nagy volt. - Kell valahol lennie egy egészen kicsi mackónak. – emlékezett a főnök – azt kellene megkeresni. Szerencsére megtaláltak, beültettek a piros autóba, és én peckesen kihúztam magamat, hagy irigykedjék az, az óriásmackó. Lám néha jó kicsinek lenni. Nagyon jól éreztem magamat a kirakatban. Mert innét ki lehetett látni az utcára. Az autó mellett nagy doboz volt teli bababútorokkal. - Milyen szép szobát tudnék berendezni magamnak ezekből a bútorokból. - ábrándoztam napközben, éjszakánként, meg belefeküdtem a babaágyba, ott aludtam. Pár nap múlva, egy bácsi megvásárolta a piros autót, velem együtt a kisfiának, Pistikének a hatodik születésnapjára. Izgatottan vártam, hová kerülök. Örültem, hogy egy kisfiúé leszek, mert a fiúk szeretnek autóval játszani. Mégiscsak más lesz ide - oda gördülni a piros autóval, mint mozdulatlanul ülni a kirakat közepén. A születésnapi asztalnál kicsomagoltak bennünket. Az emeletes tortán hat gyertya égett. - Autó, autó! – ujjongott Pistike - Ezt nézegettem mindig a kirakatban, jaj, de örülök, hogy az enyém. - Maci, macika – sikongatott Pisti négyéves húgocskája Pannika – Kérem a macit, kérem a macit. - Az az autóhoz jár. – tiltakozott Pistike. Húgocskája azonban olyan szívet tépő sírásba kezdett, hogy Pistike végül megszánta: - Jó nembánom, legyen a tied a maci, úgyis csak ki esne az autóból a kanyaroknál, mert nincs biztonsági öv. Így kaparintott meg engem Pannika. El kellett búcsúznom a piros autótól. Pannika máris befektetett a babakocsiba, két tejszagú pólyás baba közé. Fülig betakart, és énekelni kezdett: - Aludj maci, aludjál, mézecskéről álmodjál. Dehogy volt nekem kedvem aludni. Fájó szívvel hallottam a piros autó zúgását, amint ide - oda robogott a parketten. Autózni lett volna kedvem, nem pedig aludni. Sírni tudtam volna a csalódástól. Másnap Pannika – aki nemrég beteg volt és gyakran járt hozzá a doktor néni - elhatározta, hogy doktor néniset fog játszani: - Piri babának fáj a füle – mondta Pannika – be kell kötni, Piri babának fáj a lába, be kell kötni. A kis macinak a torka fáj be kell kötni. Csak előbb még lázat mérünk. - És ez így ment nap - mint nap, reggeltől – estig, ott feküdtem a lefüggönyzött babakocsiban a két pólyás baba között, nyakamon borogatással, fülig betakarva, miközben Pistike vígan berregtette a piros autót. Elkeseredésemben elhatároztam, hogy megszököm, és világgá megyek. Izgatottan lestem a megfelelő alkalmat. Szerencsémre elérkezett az őszi nagytakarítás ideje. Kitártak ajtót, ablakot, a gyerekeket pedig elvitték a nagymamához, nehogy megártson nekik a huzat. A nagyszobában bekapcsolták a porszívót. A játékokkal senki sem törődött. Kisurrantam a lakásból. És meg sem álltam, míg egy parkba nem értem. Az utakat sárga falevelek takarták, olyan vastag rétegben, hogy ki sem látszottam belőle. Vidáman ugráltam a zörgő levelek között, élveztem, hogy újra mozoghatok. A szél fölkapott egy-egy falevelet ide-oda táncoltatta, majd újra elejtette. Én meg hemperegtem, bukfenceztem, rugdostam a faleveleket. Nem tudtam betelni a játékkal. Sajnos, örömöm nem tartott sokáig. Eleredt az eső. Egy pad alá menekültem. Onnan láttam elvonulni a sárgacsuklyás utcaseprőt taligástul. Az esővíz befolyt a pad alá is, fázni kezdtem: - Jaj, mi lesz velem, mi lesz itt velem, esőben, szélben, később meg majd hóban, fagyban? Jaj mi lesz? Csak jönne már valaki, akitől segítséget kérhetnék, fohászkodtam. Igen ám, de esőben kevesen járnak a parkban. Esőben senkinek sincs kedve sétálgatni. Egy öreg-öreg anyóka jött csak arra, bevásárlószatyorral. - Néni kérem, tessék engem hazavinni magához, az sem baj ha ott nincsenek gyerekek, majd elszórakoztatom magamat! A néni megnézett a szemüvegén át, majd fejcsóválva így szólt: - Ó, kedvesem, nem tudok én érted lehajolni, nagyon fáj a derekam. – azzal tovább csoszogott. Elkeseredve mentem vissza a pad alá dideregni. Jött egy szakálas ember, de olyan mogorva képpel, hogy meg sem mertem szólítani. Biztosan neki is az eső miatt volt rossz kedve. Alkonyodott már, mikor egy esőköpenyes bácsi jött át a parkon. Olyan szelíd, barátságos képe volt, hogy teljes bizalommal szólítottam meg.: - Bácsi kérem! – No, nézd csak! – torpant meg az esőköpenyes férfi. – Egy kis mackó. Egy kis ázott mackó. - Fölemelt, és bedugott a zakója alá. - Na, halljam, mit keresel idekint ebben az esőben? – Elmondtam neki mindent, a piros autóról, Pistikéről, Pannikáról, a pólyás babákról és a borogatásról. – Nem baj kismackó! – nyugtatott – Majd kitalálunk valamit. Most egyelőre, velem jössz, a televízióba megyünk, mert ott dolgozom. Mindenféle játékokat, bababútorokat, apróságokat készítek a meseműsorokhoz és a bábjátékhoz. Éppen most rendeztem be egy szép kis babaszobát. – Megdobbant a szívem, babaszoba, milyen jó volna babaágyban aludni, babaasztalnál ülve ebédelni. Az esőköpenyes bácsi a televízió egyik műhelyébe vitt engem, ahol többen is voltak. Mikor megláttak, mindenki azt mondta: milyen helyes kis mackó. Büszkén kihúztam magamat. Többen megjegyezték, hogy ellakhatnék abban a babaszobában, ami nemrég szerepelt egy mesejátékban, és amit már úgy sem használnak semmire. - És nem fogják a torkomat borogatni? – fordultam az esőköpenyes bácsihoz. - Azt nem, viszont, minden este, fogat kell mosnod, hogy a gyerekek is kedvet kapjanak az esti fogmosáshoz. - Így kerültem a televízióba. A babaszobát, amelyben lakom, ti is ismeritek, azt azonban nem tudjátok, hogy a konyhámban mindig van: méz, alma, tej. |