A gyerekkönyvek írója ebben is kivétel. Nyugodtan bemutathatjuk hetedik könyve, félezredik tévé-jelenete, s ki tudja hányadik hangjátéka után is. Még mindig nem késtünk el.

A közönség (amely Bálint Ágnes esetében pesszimista becslések szerint is milliókra rúg) "csak" műveit, példátlan karriert befutott mesefiguráit ismeri, őt magát nem. Túloznék? Nem hiszem. A képernyőn életre kelt és a képeskönyvekben viszontlátott mesefigurák: Mazsola, Manócska, a Futrinka utca lakói, Cinci kandúr és a többiek, népszerűségükkel háttérbe szorítják az író személyét. Persze erre azt is mondhatnánk, hogy soha nagyobb csapás ne érjen írót, akinek - mellékesen - százezres példányszámban fogynak a könyvei, mint az effajta háttérbe szorulás. De ne mondjuk, mert az csak kibúvó lenne.

Bálint Ágnessel érdemes megismerkednünk. Érdemes számon tartanunk, hogy ő írta Az elvarázsolt egérkisasszonyt (most éppen a Bábszínház műsorán szerepel), a Mazsola-köteteket, a Mi újság a Futrinka utcában című meseregényt, a (amely a szerző illusztrációival jelent meg) s a Szitakötők szigetén című képeskönyvet, amely a könyvhéten került a boltokba. Azért érdemes vele megismerkednünk, mert valami egyénit és egyedülállót produkál a gyerekirodalomban.

Csodagyerekként indult. Hatéves korában már meséket írt, tizenhárom éves volt, amikor egy meseregényét folytatásokban közölte egy gyereklap. De ha őt kérdezi az ember, hogy mire a legbüszkébb gyerekkorából, mérget vehet rá a kérdező, hogy azt válaszolja: arra, hogy kilencéves korában átúszta a Dunát.
Én azt tartom a legcsodálatosabbnak benne, hogy csodagyerekből csodafelnőtt lett. Igazán szerencsés kivételként. Hogy miért csodafelnőtt? Szívesen megindokolom, nehogy elfogultsággal vádoljanak.

Vecsésen lakik. Onnan jár be naponta a Televízióba. Otthon a kertjét műveli. Nála mindig rügyezik, hajt, nyílik valami olyan növény, amiről én nem tudom, hogy mi fán (vagy bokron) terem, de szívesen hoz belőle. Az állatok - a komondortól a szíriai aranyhörcsögig, illetve nagyságrendben pontosabban a cincérig bezárólag - személyes jó barátai. Egyszer láttam a postáját, azt írta neki egy kisfiú: "Találtam egy kékfejű madarat. Eltörött a lába. Nem akar enni. Tessék azonnal bemondatni a tévében, hogy mit adjak neki enni, mert éhen pusztul." Így bíznak benne.

Nem dohányzik, nem iszik mást, mint tejet és vizet. Állhatatosan igyekszik jó útra téríteni tévelygő (fejfájós, ideges, agyoncigarettázott) barátait, hogy igyanak több tejet, hagyják abba a dohányzást, töltsenek több időt a szabad levegőn, és ússzanak márciustól novemberig rendszeresen a Dunában. Mert ez hiányzik nekik.
S ha az ember ránéz Bálint Ágnesre, hajlik arra, hogy el is higgye.

Tele van ötletekkel. Könnyen, gyorsan és sokat ír. S ha elégedetlen önmagával, újra kezdi, és megírja az egészet elölről. Mindig tudja, hogy melyik verzió a végleges, amihez már nem szabad hozzányúlni. Jó szerkesztő. Ami nem csoda, mert ez a foglalkozása. A Cicavízió minden adását ő írja, de szívéhez éppen olyan közel áll az általa szerkesztett Kuckó. Ezzel a műsorral vállára vette valamennyi étvágytalan mocsári teknős, zavaros vizű akvárium, kókadozó filodendron, kutya után vágyódó gyerek és gazda után vágyódó állat gondját. Csereügyleteket közvetít: vadkacsa tojót szeretne egy gyerek, egy másik halért galambot adna, egy harmadik nyulat kínál tengerimalacért. És sok ezren vannak. A Kuckónak óriási a levelezése.

Feltettem Bálint Ágnesnek a szokásos kérdést - mert enélkül nincs bemutatás -, hogy mik a tervei?
A már színes televízióra készülő és remélhetően könyv alakban is megjelenő új sorozata előtt említi meg szíve régi vágyát: azt az olcsó füzetekből álló sorozatot, amelyből minden gyerek megtudhatná, hogy mit csináljon, ha törött lábú, kékfejű madarat talál, és az nem akar enni.
Hát ezért csodafelnőtt.
Igazam van?

Janikovszky Éva, Könyvtájékoztató, 1969. június