"Hinnétek-e, hogy Labdarózsa nem egy virág neve ebben a mesében, hanem egy jóságos, öreg kutyáé? Labdarózsa ugyanis Barbara dajkája. Annak a Barbarának, aki kisöccsével, Ádámkával, a még járókás Dóra-Rékával lakik együtt egy mesebeli kertben, egy papírházikóban, melyben ágyon kívül konyha is van, igazi babatűzhellyel és fridzsiderrel.
Van is dolga Labdarózsának elég! Rendet kell tartania az udvar népe, a gyerekek, cicusok, csirkék között, és ebben legfeljebb Tyúkanyó segít neki. Hát a felnőttek? Azok hol vannak? Sehol!... (...) De minden mesének egy a veleje: csak az engedhető meg, ami a jóság, emberiesség diadalát hirdeti a rossz tulajdonságokkal szemben...."
Részletek a könyvből:
"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy kert. Annak
a kertnek a közepén állt egy nagy-nagy labdarózsabokor, tele nagy-nagy
fehér virágokkal. A labdarózsabokor árnyékában állt egy kis ház. Ajtajára
az volt kiírva, hogy: Nem harapós kutya. Ezért aztán a kis házat
mindenki csak kutyaháznak hívta. Meg azért is, mert egy öreg-öreg kutya
lakott benne. Olyan öreg volt, hogy már csak lassan, döcögve tudott járni:
döcc, döcc, döcc.
(...) Barbara nagyon sajnálta öreg barátját, amiért
egyetlenegy szöcskét sem talált.
- Tudod mit, Labdarózsa? - fordult
hozzá, - mondjuk, hogy találtunk egy szöcskét, jó?
-Jó - egyezett bele
az öreg kutya örömmel. Barbara kiment, lehajolt, úgy tett, mintha fogott
volna egy szöcskét, azután kicsi markát szorosan összezárva indult vissza
a kutyaházhoz. Odaérve bement, és úgy tett, mintha lerakott volna a
díványra egy szöcskét.
- Így ni - mondta elégedetten. - Most ugrál a
díványodon egy szöcske. Látod, Labdarózsa?
- Látom, látom - sietett
mondani az öreg kutya. - És most már igazán egyél egy kis sült oldalast.
Barbara evett egy kis sült oldalast, és a finom csontocskákat
meghagyta az öreg kutyának. Evés után pedig még sokáig nézték, hogyan
ugrál a szöcske játékból a díványon.
Ezt a játékot legjobban a rozoga,
vén dívány élvezte."
