TV-MACI


Tervező: Köber Tibor (az első Macit), Koch Aurél (a későbbit)

"Az első bábfilmecskét a fogat mosó, majd ágyba bújó mackóról még házon belül készítették el Kende Márta és munkatársai. A kicsit bumfordi, zömök, szelíd képű macit egy ország szerette. Az új, színes TV-maci már korántsem örvend akkora népszerűségnek...."
(RTV újság kalendáriuma, 1988)

A közönség az évek során igen sok megjegyzést fűzött az estéről estére ismétlődő kis maci-keretjátékhoz. Mikor egy néző azt kifogásolta, hogy a maci "évek óta semmit sem fejlődött", Bálint Ágnes a Rádióújságban a következő cikkben oszlatta el a Maci születése körüli homályt:

"(...)Az a baj, hogy mozog. Igen, ott kezdődött az egész félreértés, hogy mi - akik abban a barna dobozban éldegélünk a képernyő mögött - más célra szántuk a tv-mackót, mint amire a nézők milliói használni kezdték.
Szükségünk volt valamire, ami egységes keretbe foglalja a meseolvasásra kiképzett bemondóink tarka csokrát(...) Keretünk el is készült: mozog, muzsikál, még köpköd is.
- Micsoda kényelem az ilyen keret - mondogattuk aztán, valahányszor nyugovóra tértünk ott a képernyő mögött, a műsoroktól átlangyosodott dobozban. A nézők viszont, akik nem tudták, hogy a maciban csak egy keretet kell tisztelniük, mesealaknak kijáró érdeklődéssel figyelték őt.
- Csak egy szál bugyogója van - állapították meg.
És elindult a kérdésözön:
- A macinak nincs anyukája?
- Kistestvére sincs? - Nincs egy szerető kéz, amely estente betakargatná?
- Óvodába sem jár?
- Miért köp fiúhangon, mikor lányoknak való pöttyös hálóingilije van?
Bocsánat, itt álljunk meg egy pillanatra.
A tv-mackót annakidején én is fiúnak képzeltem el, csíkos pizsamában. A férfias ruhadarabot annak idején a rendező vetette el, attól félvén, hogy a nadrágszár elfedi a mackó esetlen mozgásának esetleges báját...

Visszatérve a nézők kérdéseire, megvallom eleinte bosszankodtunk rajtuk. Miért a kereten rágódik a kedves Néző, és miért nem azon, amit keretez? De telt-múlt az idő, és úgy másfél, két év után a kezdeti bosszankodást megértés váltotta fel. Ma már tudjuk, hogy amit mi puszta keretnek tekintünk, és ridegen "szignálnak" nevezünk, az a néző szemében rejtelmes mesealak..."

(Rádió és Televízió újság 1966. 14. szám)

Vissza a nyitólapra